
|
F.A.Q. (Frequently Asked Questions)
GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések)
Kérdések és
Feleletek
Az alábbi kérdéseket és feleleteket levelekbôl, E-mailek-bôl tallóztam, illetve
rövid szemelvények, válaszok telefonbeszélgetések, személyes találkozok,
szemináriumok utáni kötetlen beszélgetések alkalmával feltett kérdésekre,
elhangzott véleményekre.
Az anyagok 1998 és napjaink közötti periodust ölelik fel.
Úgy gondolom, hogy nemcsak azok akik a
kérdéseket feltették, hanem mindazok akik érdeklôdnek a téma iránt hasznosnak
fogják találni.
Megj: A válogatás nem témák és nem
idôrendi sorrend szerint történt.
Egyes részeket kissé át kellet írjak a jobb -meg-érthetôség kedvéért és útólag
kibôvítettem azokkal a részekkel amelyek eredetileg -sajnos- kimaradtak.
D.S.
K: Elsô
próbálkozásra is tökéletesen éreztem a transzfer-diagrammból sugárzó
Életenergiát.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan csinálják ezt, és -még egy kérdés-, hordhatom-e
magamnál több idôre a kinyomtatott transzfer-diagrammot, hogy energizálhassam magam?
V: Egy strukturális kapcsolatot teremtettünk, valamint
utána ráhangoltuk egyik Készülékünkket, melyben beépített Életenergia Generátor
van és mely labóratoriumunkban állandó jelleggel működik.
Nem javasolnám, hogy az index, ill. a Teszt
oldalról a transzfer-diagrammot (diagrammokat) önnél hordja, mert lehet, hogy egyszerre
többen is ugyanazon idôpontban használják, hogy érzékeljék az Életenergiát. És
különben is, rendszeres idôközönként cseréljük ôket.
K: Mi történik, ha többen egyszerre használnak egy
(személyesített) transzfer-diagrammot?
V: Az energetikai szempontból erôsebb személy elvonja
az energia oroszlánrészét az energetikai szempontból gyengébbtôl is.
K: Mi az elônye egy általad végzett
energetizálásnak?
V: Elôször is ez a legtisztább, legnemesebb
Primordiális Solarikus Erô (Pránikus Energia) ami eljut hozzánk.
Az Életenergia Generátorok felveszik és összegyűjtik az Univerzumból érkezô, a
környezetünkben levô, minket körülvevô Életenergiát, magukban összesűritik, majd
kisugározzák vissza az éterbe, illetve oda ahova mi egy strukturális kapocs
beikttásával eljuttatni kívánjuk.
A csodálatos ebben az, hogy közben nem kell órákig autózgatni egy bizonyos helyre,
utána mozdulatlanul, ill. tétlenül ülni, hosszasan meditálni, vagy különbözô
fárasztó gyakorlatokat végezni és nyakatekert poziciókat felvenni, ahhoz, hogy
érezni és felhasználni tudjuk az Életenergiát, és attól sem kell félni, hogy a
gyógyító, energizáló -esetleges- negativ energiáit is átvesszük.
Közben nyugodtan végezhetjük mindennapi szokásos tevékenységeinket, az Életenergia
által kifejtett hatás így is a maximum lessz.
K: Kérem kűldjön több információt...
V: (Ez egy nagyon gyakorta elhangzó kérés. Általában
a válaszom rá:)
Minden alapinformáció -és nem csak azok!-
megtalálhatóak a web oldalakon.
Sok olyan információ is van ami mellet elsô olvasáskor még a figyelmes olvasó és
tanulmányozó is "elsiklik", és amit csak másodszor- vagy harmadszori
olvasásra "fedez" fel és tudatosít. (Legalábbis ez derűl ki sok olvasói
levélbôl).
-Egyesek meg azt "vetették a szememre", hogy túl sokat árulok el.-
(Az energiával -Életenergiával- kapcsolatosan -nemcsak- az utóbbi idôben rengeteg
könyv és cikk jelent meg, úgy magyar mint pl. angol nyelven is.)
Ha bármilyen konkrét kérdése van szívesen válaszolok rá.
K: Mi a DOR, és igaz-e, hogy rossz, ártó hatása is
lehet?
V: Dr. Wilhelm Reich DOR-nak (Deadly Orgone-nak) nevezte a
statikus, mozdulatlan energia-felhôbe csoportosult "fáradt", negativ
tulajdonságokat mutató és magán viselô energiát.
Ez a fajta -mondjuk úgy- rossz energia fôleg az elektromos hálozatok, illetve
készülékek közelében alakul ki, és fejti ki negativ tevékenységét.
Ez a bizonyos fajta energia az okozója a fáradságtól és fejfájástól kezdve,
egészen a rosszulétig és a komolyabb megbetegedésekig is, ha valaki huzamosabb ideje
ki van téve hatásainak.
Ezért, sajnos nem ajálhatom senkinek az orgone akkumuláló anyagokból készített
takarókat, plédeket, mellényeket stb. vagy magát az orgon akkumulátor
"szekrényeket" sem. (Máskülömben sem lehet nagy élvezet beülni egy-egy
órára egy ilyen szekrénybe -tényleg olyan mint egy szekrény, aki látott már ilyet,
igazat ad nekem-, és ott tétlenkedni órák hosszat).
Viszont!!:
Az Életenergia Generátorok átalakítják ezt a rossz energiát (DOR-t), egészséges,
pozitiv -itt most nem a töltésérôl beszélek, hanem a tulajdonságáról-, jótékony
energiává. A pulzáló Orgone-energia (amit csak egy Életerô-generátor fejleszthet
és tud létrehozni) a körülötte található "halott orgone"-t (DOR-t) újra
élô, jótékony orgone energiává változtatja. Az orgone akkumulátorok
elromlásának problémája, illetve hibás muködése amit a DOR okoz
a történelemben elôször 1992-ben volt így ellensúlyozva és semlegesítve.
Több kísérletet is végeztünk és így bátran kijelenthetjük, hogy a Generátorok
hatáskörében csak ezt a pozitiv energiát lehet észlelni, mégha azelött DOR energia
volt is ott, illetve a Generátor egy DOR felhô kellôs közepébe lett elhelyezve.
Ezért az Életenergia Generátorokat igenis -melegen- ajánlom, és teszem ezt ôszinte
szándékkal és tiszta szívvel.
Az Orgone (Életerô) Generátor hatásosnak bizonyul olyan DOR-t fejlesztô készülékek
negatív hatásainak a semlegesítésére, mint a radioaktív füst detektorok,
fluoreszkáló csövek (neon), (magas)feszültségu hálózatok, TV képernyôk,
monitorok, mobil- (marok)telefonok, mikrohullámu sütôk, stb., és még sok más tipusú
elektromágneses szennyezôdések ellen.
K: Kipróbáltam az energizált vizet. Fantasztikus!!
Minden nap megiszok 1 - 1 1/2 literrel és fantasztikusan érzem magam!
Azok a növények amiket ezzel a vizzel öntözök rendkivül egészségeseknek látszanak
és ugrásszerüen és rendkivül látványosan fejlôdnek.
Az utóbbi idôben a kokkerünknek is ilyen vizet adok inni. Rendkivul élénk (habár
elég idôs) és sokkal jobban is hallgat ránk.
Köszönöm. A készülék a legszebb és leghasznosabb ajándék amit az utóbbi években
kaptam! (Díszhelyen áll a fenyôfa alatt).
Ihatom-e minden nap ezt a vizet? Nem okoz majd függôséget (dependenciát)?
Kösz.
B.
V: Nem, dehogy okoz. Ihatod nyugodtan. Egészségedre.
K: Elég ha kb. 8 - 12 órán keresztül energizálom az
ivóvizünket?
V: Igen, általában elég 8 - 10 óra, de függ az
energizáló készülék(ek) erejétôl is.
Erôsebb készülékkel -természetesen- kevesebb idô is elegendô.
K: A küldött készülék kiállta a próbát!
Migrénes fejfájásom szinte már nincs is, és a 20 éve eltört karom sem sajog annyira
frontátvonuláskor, idôjárásváltozáskor.
Kétszeres vakkísérlettel is próbálkoztam, és sikerült a kísérlet. Ugyanolyan
termôföldet használtunk, ugyanazokat a virágmagvakat, csakhogy a feleségem nem tudta,
hogy mikor milyen vizzel öntözi meg ôket és melyik növény az amelyik rendes
csapvizet kap illetve energizáltat. Az "A" csoport szinte kétszeresére nött
mint a "B", illetve a "C" csoport. Állatoknak adhatunk-e energizált
vizet? Van egy jó, öreg vizslánk, ôt is szeretném "karbantartani".
V: Nyugodtan. Megfigyelhetô, hogy kissé másképpen
issza meg ezt a vizet. Mintha "látná", hogy energizálva van.
K: Mikor hónapokkal ezelött olvastam a weblapon
közölteket annyira hihetelnennek, fantasztikusnak tüntek az ott leírtak, hogy
elôször arra gondoltam, hogy lehetetlen az ilyesmi és, hogy valaki csak -esetleg-
gúnyt akar űzni.
De most, hogy megvan a saját készülékem, és, hogy saját börömön tapasztalom, hogy
minden igaz amit ott leírtak, hogy érzem és fel tudom használni szinte minden
tevékenységemben a jótékony Életenergiát, teljesen meggyôzött arról, hogy
segítségükkel minden lehetséges.
Fantasztikus dolog, hogy transzfer-korongom segítségével érzem az átsugárzó
energiát, bárhol is lennék.
Legútóbb arra használtam, hogy biztonságos és sikeres utazásom legyen, és
kimondhatatlan örömömre szolgált, hogy ez meg is valósult, és .......-ban, több
ezer kilométer távolságra hazúlról is éreztem az Életenergiát a korongon, pedig
Készülékem otthonomban üzemelt. A transzfer-korongot ezentúl mindég magamnál
hordom. Mégegyszer köszönöm és újra gratulálok készüléküknek, ill.
készülékemnek.
U.I. Lassan megvan a pénz is az újabbra!
V: Mi is köszönjük. Sok sikert továbbra is!
K: Köszönöm szépen az energizálást, a küldött
energiát. Igazán használt. De miért csak kb. egy óráig küldi az energiát
energizáláskor? Nem lehetne egy kicsit többet?
V: Szivesen, egészségére. Elsô alkalommal egy óra
bôven elegendô arra, hogy a test, a szervezet feltöltödjön evvel a jótékony
energiával. A jóhoz is csak fokozatosan lehet -és kell- a szervezetet hozzászoktatni.
K: A gép amit küldött csodálatos! Én ismertem a
radionikát és az elvét is, de az Ön készüléke felülmulta a várakozást!
Legújabb "inovációm" az idô-kvantum kiszélesítése. Szokásom volt
mindenhonnan elkésni, sokszor túl az akadémiai negyedórán is, függetlenül az ügy
fontosságától.
Készülékemmel egyszerüen "kitoltam, kiszélesítettem" az idôt -az idô
spektrumot-, így most nem kell kapkodjak, nyugodtan odaérek mindenhova... és mindég
idôben. És ez már napok óta működik, ez a fantasztikus. Többen is észrevették
már ezt a változást, és nem gyôzik csodálni. Még van egy pár szuper ötletem amire
még fel akarom használni a készülékem.
V: Hát igen, a radionikát sok mindenre fel lehet
használni, nem csak konkrét, hanem absztrakt dolgokra is. Az Életenergiával meghajtott
radionika készülékek (Orgone Boosted Radionics) -úgy ahogy a radionika oldalon is
írva van- szinte mindenre beállíthatóak, felhasználhatóak. Univerzálisak.
(Megj: a fenti ötlet megnyerte az Ötlet-Bazárban meghírdetett fôdíjat).
K: A legjobb befektetés amit az utóbbi hónapokban
tettem, hogy megvettem a RAD 3000-t. Elôször arra állítottam be, hogy az összes
ügylet amit én bonyolítok le nekem a legjobban sikerüljön. Ez így is lett, de
sokszor az ügyfelek húzták a rövidebbet és nekem ez egy kis fanyar ízt hagyott a
számban. (Nem az az ember vagyok, aki mindenáron nyerni akarok). Azóta arra
állítottam be és programoztam a készüléket, hogy mindkét fél számára a legjobban
sikerűljön az üzlet. És így is lett, és sokkal jobbak is a kapcsolataim és jobban
is érzem magam. Egészségileg is megerôsödtem. Sôt, a féléve elvesztett pénzem is
visszaszállni látszik. Úgyhogy minden kezd a legnagyobb rendben lenni.
V: Programozáskor, a készülékek beállításakor arra
törekedjünk, hogy ne mások kárára szerezzünk elônyöket. Másokat ne próbáljunk
meg befolyásolni és semmi nevezendô végett ne avatkozzunk be kéretlenül senki más
életébe. Senkit saját szabad akarata ellen soha ne befolyásoljunk. A készülékek
beállításakor vegyünk figyelembe minden szempontot, felmerülô problémát és
próbáljunk úgy programozni, hogy minden részvevônek a helyzet a lehetô
legelônyôsebben, a legjobban alakúljon, úgy rövid, mint hosszú távon.
K: A készülékkel egy rövid hét alatt elértem amit
gyógyszerekkel, biómasszázzsal és más kezelésekkel évekig nem tudtam. Szinte
állandó szénanáthám radikálisan javult. Még nem tünt el egészen, -habár ezt a
célt állítottam magam elé-, de már taknyom, nyálam nem folyik egybe, szuszogni is
sokkal jobban tudok, orrom nem olyan mint a vörös burgonya, és a szemem sincs
állandóan tele könnyel. Máskor az évnek ettôl a periodusától elôre írtoztam.
Azelött több mással is próbálkoztam, az agykontroll tanfolyamot is elvégeztem, de
-egy igen rövid periódustól eltekintve- nemigen használt. Igen valószinű, -ahogy ön
is mondja- hogy, mind programozhatsz ha nem tudsz erôt adni gondolataidnak. Az a hasonlat
is tetszett, hogy hiába van egy kitünô, jó autód, amit vezetni is tudsz, ha nincs
benne üzemanyag, hogy menjen, működjön is. Köszönöm mégegyszer válaszát és
biztató sorait.
U.I. A készüléket kölcsön adhatom másnak is (jóismerôsöm, akinek ugyanez a
problemája van)?
V: Kölcsön lehet adni, de szerintem szükségtelen mivel
önnek transzfer korongja is van. A készülék beállítása után, elég csak a
transzfer korongot kölcsön adni.
K: Sok mindenre használom a készülékeket...(...)
Készítettem egy fényképet munkahelyemrôl, íróasztalomról és rá-, illetve
beállítottam a készüléket. Azóta sokkan jobban, eredményesebben dolgozom, nem
vagyok fáradt, könnyebben tudok koncentrálni és a kollegáim is figyelmesebbek,
türelmesebbek. A pár napja szemerkélô esô is elállt és a Nap is kezdett kisütni.
Kösz mégegyszer.
V: Kedves É,
Nagyon szivesen. Azért nem kell mindent a generátorokra fogni... :-))
K: Köszönöm, a készülék szerencsésen megérkezett
és tökéletesen működik.
De hogyan használom az életerô-fokozót? (Nem látok csatlakozót hozzá.)
V: Csak egyszerüen illessze rá a Generátor
kimenetelére (csövére). A transzfer-korongot meg vágja zsebre.
K: (Ezt az e-mailt 1998 juliusában kaptam):
Mégegyszer szeretnék gratulálni, a Hálóra feltett anyagért.
Miután elolvastam (figyelmesen elolvastam!) nagyon sok mindent megértettem, mintha fény
gyúlt volna elmémben és elöntött világossággal. Ott ahol eddig sötét volt most
világos lett, mert úgy érzem, sok minden a helyére került és sok dolgot igazán csak
most értettem meg.
És igen, én is alátámasztom, hogy Te voltál az elsô (az elsô bátor és okos ember)
aki elöször írt a radionikáról és tárta a nagynyilvánosság elé, magyar nyelven,
a radionika működési elvét az Interneten.
Köszönöm, hogy ezuttal tiszta vizet öntöttél a pohárba, már ami az Életenergiát
illeti. Sok magazinban, vagy egyes kétes elôadásokon, rengeteg téves és helytelen
adat lát napvilágot, illetve hangzik el. Szerintem sokan csak a kétes és szubjektiv
megfigyeléseikre és tapasztalataikra hagyatkoznak ilyenkor.
Még jelentkezem. Hamarosan rendelni is szeretnék egy készüléket. (Természetesen
radionikát!).
V.I.
V: Hát valaki már el kellett, hogy kezdje. Szerintem
mindegy, hogy ki volt az elsô a lényeg az, hogy tényleg sokan azok közül akik
érdeklödnek a téma iránt ezeken az oldalakon biztos támpontot, és pontos
információkat találnak róla.
K: Tisztelt Uram!
Rendelni szeretnék Önöktôl egy RAD 2400 (Életenergiával működô radionika)
készüléket. Igénybe szeretném venni a barter csere akciót. Elektronikus- és
háztartási cikkeket árúsitó üzletem van, bízom benne, hogy valamelyik árunk v.
készülékünk felkelti az ön figyelmét és érdeklödését is. Lehetséges lenne?
V: Megbeszélhetjük. Kérem hívjon fel telefonon.
K: Okozhat a Készülék használata függôséget vagy
lehetnek-e káros, negativ hatásai?
V: Nem, egyértemüen nem. Egy dolgot nem fog olvasni
ezeken az oldalakon, amit egyébként TV-ben, rádióban -sajnos- naponta túl gyakran
hallhat és orvosságos reklámcédulákon olvashat: "A kockázatokról és
mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelôorvosát,
gyógyszerészét". (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy amikor ezt a mondatot
pontosan akartam idézni, csak nehezen találtam, orvosságos dobozt, ill. az orvosságos
doboz mellé befűzött ilyen kis reklámcetlit a lakásunkban amirôl az idézett
mondatot pontosan lemásolhattam).
Viszont a jót hamar megszokja az ember.
K: Kedves Dezsi Ur! LATTAM AZ ÉLETENERGIÁT!
En valami csodat lattam. Azzal a szandekkal ultem le a keszulek ele, hogy az energiat
akarom latni, azt az energiat, ami a kivezetonyilason (a kimeneteli csovon) at tavozik. A
gondolataim kalandoztak: eloszor ugy gondoltam valami kodszeru kepzodmenyt fogok latni,
majd gondoltam fenyre, majd szinre es kozben elmerengve bamultam a csovet. De egyiket sem
lattam. Neha eszrevettem, mintha remegne a levego, mint amikor a nap nyaron felheviti, de
ez csak pillanatokig tartott, nem tudtam a kepet megtartani. Akkor azt gondoltam, hogy
megprobalom a tenyerembe osszegyujetni a kijovo energiat, es talan a tenyerembol valami
fenynyalab fog visszasugarozni. Kb. 3-4 percig tartottam a kanalszeruen behajlitott
markomat a kivezetocso elott, es utana az asztalon levo feher fuzetlap fole tartottam.
Este volt, es kislampa egett az asztalon felulrol es kisse hatrabbrol megvilagitva a
fuzetet. Nehany masodperc mulva a fuzetlapon levo latvany lenyugozott. Millió apro cikazo
fenypontot lattam. Olyan fenyes volt, hogy szinte vakitott. Ezek a fenypontok nagyon
gyorsan mozogtak. Egyszeruen csak ultem es bamultam, nem tudtam szabadulni a latvanytol.
Rovid ido mulva a fenypontok egy reszebol ket kor alakult ki. A korok 3 cm atmerojuek
lehettek, es a peremuk fel cm szeles fenykor, es ezek befele forogtak spiralisan, mintha
ter lett volna alattuk, korulottuk pedig a cikazo, pompazo fenypontkavalkad. Fantasztikus
latvany volt. Ezen fellelkesulve, masnap a transzferkorongot vettem szemugyre
fokuszalatlan tekintettel, a munkahelyemen, tavol a keszulektol. Eloszor a tolem
legtavolabbi resz folott, majd minden oldalon lattam, olyan volt, mint egy alacsony
szokokut amelybol nem viz, hanem kodszeru kepzodmeny tor elo, es a kodszeru valami
folyamatosan zudul ala. Tobbszor probaltam, igy mar nem esik nehezemre barmikor meglatni
ezeket a jelensegeket.
Udvozlettel: P S-ne
V: Koszonom szepen, hogy ezeket a sorokat el tetszett
kuldeni, es ezt a fantasztikus elmenyt meg tetszett velunk osztani.
Udvozlettel, D.S.
K: Tisztelt D Úr!
Már a második készüléket vásároltam öntol.
Az elozo(gyengébb) RAD 2400 DL készülékkel sikerült "eltüntetni"
egy barátnom cisztáját. Már a mutét elotti orvosi vizsgálatra ment amikor az orvos
meglepodve konstatálta,hogy
a ciszta felszívódott, a mutét elmaradt.
Vállalkozásunk bevétele radikálisan (kb. a duplájára) emelkedett.
Egyelore ennyit.
Késobb jelentkezem és beszámolok a további sikerekrol.
Köszönöm segítségét,
Tisztelettel: C.Zoltán
V: Kedves
Z,
Köszönöm szépen a leveled, ne haragudj a késoi válaszért.
Csatolom a megigért kurzust is -saját szives használatodra-, kissé nehezen
"bányásztam" elo, hogy e-mailben elküldhessem.
üdvözlettel:
D. S.
K: Tisztelt DS!
Az interneten olvastam életenergia kurzusairól.
Engem már régóta érdekel az emberben lévô energia és elhatároztam hogy utána
fogok nézni. Legcélszerübbnek egy tanfolyamot találok, így kérem, küldjön nekem
információt, hogy Önök hol tartanak kurzusokat, valamint nagyvonalakban a kurzus
célját, tematikáját.
Köszönettel:
VR
V: Tisztelt Hölgyem!
Az útóbbi idôben, fôleg egyrészt -szabad-idôhiány miatt, másrészt mert elég
sokat kell utaznom, nem tartottam kurzusokat, és úgy néz ki, hogy egy ideig nem is
tervezem folytatásukat.
Kárpotlásul ajánlom, hogy olvassa át oldalainkat, olyan információkat talál majd,
amit máshol sehol leírva, ráadásul ingyenes.
Érdeklôdését mégegyszer megköszönve,
Tisztelettel:
D S.
K: Kedves S,
nagyon örülök, hogy írtál és érdeklodsz.
Használom a készüléket és a hozzá kapcsolódó Rad programot.
4 életterületet / célt programoztam be a nyáron. Ebbol a legfontosabb jelenleg a
tanulás, a másoddiplomám megszerzése.
Az elso évem nagyon jól sikerült. Mind a két félévben jeles átlagom lett és sok
mindent alkalmazni is tudok a munkám során.
Most már a szakdolgozatomat készítem elo, félévkor vizsgák, évvégén államvizsga.
Az emberekkel is jobbban kijövök, határozottan
érzem, hogy kezdek önmagam lenni. A lányommal is barátibb és elfogadóbb a
kapcsolatunk.
Nyáron, a diplomakiosztás után szeretnék majd veled találkozni személyesen is, hogy
beszámolhassak neked, ha idot tudsz szakítani erre.
Minden jót, köszönettel:
G
V: Kedves G,
oszíntén örülök, hogy rendben mennek a dolgok, és annak, hogy fejlodésed
folyamatos.
gratulálok az elérd eredményeidhez.
természetesen szívesen találkozom majd veled, addig további sikereket és jó
egészséget kívánok nektek.
üdv:
S.
K: Tisztelt Dézsi Sándor
úr!
A Bio - Energy Corporation web - site -et elolvasva, gratulálok, hogy
"kiválasztott" és egyben tulajdonosa, birtokosa lehet ennek a káprázatos
technológiának.
Elképeszto, minden képzeletet felülmúl ez a találmány.
Érdeklodni szeretnék, hogy Magyarországon van e megjelenési formájuk, üzletük, ahol
megvásárolhatóak a készülékek?
Sok sikert kívánok további munkájához.
Üdvözlettel:
S Zs
V: Tisztelt Hölgyem,
köszönettel vettem és érdeklodéssel olvastam megtisztelo sorait.
Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy Karl Welz úrnak -az Életenergia Generátorok
felfedezojének- segítségére lehetek a Készülékek terjesztésében.
Nincs külön üzlet ahol megtekinthetoek lennének a készülékek -sehol a világon
sincs, szerintem felesleges is lenne fenntartani egy bemutatótermet- az összes
információk megtalálhatók a web site-okon.
Külön felhívnám figyelmét az ingyenes életenergiát érzékelo Teszt-re ahol
bizonyosságot nyerhet az oldalakon közöltekrol is (i.e. készülékeink folyamatosan
termelik az életenergiát és képesek eljuttatni bárhova).
Amennyiben készüléket szeretne rendelni, vagy bármiben - a technológiával
kapcsolatosan- a segítségére lehetek, kérem jelezze vissza felém.
Mégegyszer megköszönve sorait, maradok
Tisztelettel:
Dézsi Sándor
K: Szia Sándor,
Nagyon rendes vagy!!, hogy ilyen gyorsan válaszoltál; már attól jobban lettem, hogy
emberileg mellém álltál, és az én szemszögembol tudtad nézni a helyzetet.
Azt meg külön KÖSZÖNÖM!!!, hogy ilyen SPÉCI két ábrát választottál, és hozzá
a szöveges használati utasításod.
Azonnal elkészítettem a fájlt. MÁR MÁSNAP VÁLTOZÁS állt be!!! A legellenségesebb
-nyugdíjas- kollégano szólt(???) hozzám és válaszomat meghallgatta. Nem finnyásan
fordult el tolem, hanem mosolyogva helyeselt.
Nem hurrogták le a véleményemet, egyetértettek velem többször is. (???) Egyszerre
mondtam ki velük szavakat, a fonöknom pont akkor kapcsolta be a teafozot, amikor éppen
mondtam neki, mintha telepatikusan 1 másodperccel a szóbeli közlésem elott érzékelte
volna a szándékomat. Persze részemrol szó sem volt tudatos manipulációról. Az o
arcán azért látom még a bizalmatlanságot, mint a morgós kutya, amikor visszafogja
magát, de alapvetoen nem érzem azt az elnyomottságot.
Látom rajta, hogy el van képedve és nem érti, hogy lehet az, hogy a nyugdíjas
kolléganovel beszélgetünk!
Nem kritizált, hanem úgy volt jó, ahogy csináltam a munkám. A hozzászólásaimat
elfogadják, tudok vidám lenni és nevetni a jelenlétükben is.
Mivel én vegetáriánus módon étkezem, ez ürügy volt arra, hogy 2 hónappal ezelottol
kezdodoen a pizzarendelésekbol kihagyjanak. Most meginvitált az a kolléga, akinek
szülinapja volt. Én üdítovel koccintottam, ok aperitiffel. Úgy tudtam
visszautasítani az invitálást, hogy nem éreztem magam kiközösítettnek, és
vélhetoen ok sem érzik ezt dölyfnek. Egy évfolyamtársamhoz kellett egyébként is
kimennem ebédidoben. Igazából én nem akarok velük bratyizni, csak normálisan,
együttmuködve, elfogadó légkörben DOLGOZNI. Valami ilyesmi lehet a másság
elfogadása. Nem zavar, hogy ok hárman jobb viszonyban vannak egymással, ha nem
ellenségesek velem.
Most könnyu a szívem. Június közepén, az államvizsgám után felhívlak. Kívánom
neked a LEGJOBBAKAT és a legszebbeket!! Köszönettel ÜDV.! G
V: :-)))
K: Tisztelt
DS úr !
Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszolt levelemre.
Természetesen vásárolni szeretnék egy készüléket.
Azonban még "futnom kell a technológia után" mármint, hogy
meg tudjam érteni ezt az egész nem fizikai folyamatot.
Tudat alatt már régen tudom, hogy létezik ez a "technika", azonban
még meg kell értenem.
Remélem néhány nap múlva újból tudok foglalkozni ezzel, és a szá-
momra megfelelot ki szeretném választani.
Azonban, ha nem zavarnám, kérem, hogy segítsen nekem, mert
egyedül csak csetlek és botlok.
Elore is köszönöm szíves fáradozását.
Tisztelettel:
S Zs
V: Tisztelt
Hölgyem,
ahhoz, hogy érdemben ajánlani tudjak Önnek egy készüléket, 2 dolgot kéne tudnom:
az egyik, hogy foképp mire szeretné használni és, hogy mennyi pénzt áldozna rá.
Ha megkapom ezeket az információkat, remélem a legmegfelelobb ajánlatot tudom majd
Önnek megtenni.
Amennyiben van valami a Készülékekkel kapcsolatosan amit nem ért, nyugodtan felhívhat
telefonon, remélem segíteni tudok.
Tisztelettel:
DS.
K: Tisztelt D Úr !
Vásárlási szándékkal érdeklodnék , hogy hogyan és mikor lehetne többet megtudni
és konkrétan hogyan lehet vásárolni .
Üdvözlettel P Zs
V: Tisztelt P Úr!
Megköszönve levelét, arra kérem, hogy legyen szíves telefonon felhívni, hogy a kért
információkat átadhassam.
Üdvözlettel:
DS
www.eletenergia.com
K:
V: Tisztelt P Úr!
köszönöm hívását.
Én a.............ajánlottam telefonon Önnek.
http://www.eletenergia.com/kkit.html
A RAD2100CD -radionika számítógépes program- ára ........Eur.
A továbbiakban egyértelmüen radionika készüléket ajánlottam még Önnek, küldöm
pár oldal elérhetoségét ahol több információt talál róluk:
...........................
ezen készülékek közül én a RAD2400HDS-t ajánlanám Önnek (...........Eur).
Várom tisztelettel írásos visszajelzését, ill. hívását.
Tisztelettel / Üdvözlettel:
DS
K: Kedves
S,
sok -sok köszönettel tartozom, hogy segítettél megismerni ezt a tehnológiát és,
hogy hatékonyan tudom használni radionika készülékemet (melyre azóta nagyon
vigyázok, mert sokat segített).
Az étterem forgalma 40-50% -al emelkedett az útóbbi másfél hónapban. (Az energiákat
az általad megjelolt helyekre irányítottam). Bármikor szívesen látlak -amikor a
belvárosban jársz- egy jó ebédre, vagy vacsorára, vagy mindkettore.
Köszönettel és üdvözlette: MT
V: Kedves T!
Szívesen segítettem. Én azt gondolom, hogy az éttermed fellendításáben neked is
nagy szereped volt -említetted, hogy sokszor hajnalban keltél és mentél be és
éjfélig benn voltál- a készülék a megfeleloerot adta számodra, hogy mindezt a sok
eredményt elérjed. A meghívást köszönöm, biztos szavadon foglak egyszer :-)
S.
K: ... nagyon, nagyon sok
mindent köszönhetek a készülékemnek, de a legnagyobb dolog az az, hogy visszaadta
önbizalmamat, visszakaptam rég elvesztett magam iránti bizalmamat. Hacsak ezért is, de
nagyon megérte, hogy megrendeltem és megvásároltam. Ezek után mindig megbízom már
magamban, döntéseimben, bízok sikereimmel, mert tudom a készülék segít és az erô
velem/velunk van.
V: Az tény, hogy másképp
viselkedünk, hat tudjuk, hogy van egy erôs, láthatatlan "barátunk" és
támaszunk...

e-MAIL
További információk:
www.eletenergia.com
|

|